Színes hétköznapok Dorottyával

2012.09.01. 12:38 :: Dorottyánk

Már jó ideje nem adtam hírt Dorottyáról, ami persze nem jelenti azt, hogy ne zajlana körülötte az élet.. A legújabb hobbija, hogy követi az árnyékokat.. ami talán magyarázható azzal, hogy süket, így a többi érzékszerve érzékenyebb a kelleténél. Kezdetben roppantul vicces volt, ahogy a számítógépet tanulmányozta, követte a kurzort, figyelte azokat a kis "rohadt mozgó izéket" de mára már átestünk a ló túloldalára.. Ma ott tartunk, hogy FOLYAMATOSAN az árnyékokat kergeti.. a bejárati ajtót lassan cserélni kell, a frissen festett falba nonfiguratív mintákat karmolt a kis retkes mancsaival, a parkettáról meg ne is beszéljünk.. Arra gondoltunk, hogy ha jobban lefoglaljuk (még ennél is) akkor hátha elfelejti az egészet, de tévedtünk.. még az utcán, séta közben is folytatja a hülyeségét. Úgy érzem szép lassan szakemberre lesz itt szükség.. Milyen vicces, minket őrjít meg és neki kell szakembert fogadni.. Szerintem még Cesar Millan is sírva menekülne.. Visszatérve a nyavalyáira a kiütés a következő a sorban. Már sok minden szóba jött, étel allergia, "tenger víz" allergia, de úgy tűnik a nap allergia lesz az igazi, mert ahogy kimegyünk a napra, 3 perc nem telik el és vér vörös a kutya! Szép mondhatom, a napfényes Horvátországban napallergiás a kutya! Ne legyen igazam! Egy héten belül sort kerítünk egy allergia vizsgálatra, biztosra megyünk! Az akkut problémákat így ki is merítettem, emellett változatlanul rosszul viselkedik, nevelés ide vagy oda! Persze az idegenek előtt színészkedik.. mert ugye két véglet van, aki elugrik a kutya elől és keresztet vet és aki mosolyogva nézi és odajön, hogy megsimogathatja-e?! Az utóbbiról fel fogok tölteni egy video -t.. körülbelül úgy viselkedik a kutya, mintha mi a gazdái ütnénk, vágnánk, láncra verve éheztetnénk! Ahogy hozzáér egy idegen becsurgat.. de szakaszosan, ha abbahagyja a simit, egyenesen arányosan abbamarad a pisi, ha hozzáér csurgat! Hízeleg!! Nekem még soha nem hízelgett.. (leszámítva ha kaja van nálam, de akkor sem dörgölődzik, hanem nyálcsorgatva hörög) mert hogy az idegenekhez dörgölődzik, mint egy macska! Szerintem csak engem szívat! Hátracsapja a "kis" füleit.. és miután haladnánk tovább, ő még visszanéz vörös szemekkel.. A pofám leszakad! Szóval újfent ennyit a harci kutyáról.. A gaztetteiről megint csak órákig tudnék mesélni.. de szerintem aki ránéz erre a blogra, az tudja miről mesélnék!


Nagy a szerelem!

DSC01746.jpg

Táncosláb tartás!

DSC01684.jpg

Ha már családtag vagyok, én is kérnék egy tányérral!

DSC01467.jpg

Dolgozik ezerrel!

DSC01623.jpg

Már dvd -zik.. egy hónap és cigivel is meg kell kínálnom!

DSC01573.jpg

Szólj hozzá!

ez mi ez ???

2012.07.22. 11:54 :: Dorottyánk

DSC01391.jpg

Szólj hozzá!

FeHéR ÖrDöG

2012.07.18. 12:43 :: Dorottyánk

DSC01347.jpg

krk2012 194.jpg

Szólj hozzá!

Az őrület határán..

2012.07.07. 12:07 :: Dorottyánk

Dorottyánk valószínűleg napszúrást kapott.. Napok óta kezelhetetlen! Mondhatni a kezdetektől fogva, de az utóbbi napokban kifejezetten! Anyja, apja már - már a téboly határán, de uralkodunk magunkon, gondolván - naivan - hogy lesz ez még jobb is! Megállapítottuk, hogy ebben a kutyában bujkál az ördög maga. A reggel mindig olyan gyönyörűen indul, 9 -ig csodálatosan alszik, mint akit agyon ütöttek. Mikor kiengedjük a ketrecből, mint egy kis angyal, bújik, nyújtózkodik, vonszolja a kissé elhízott testét.. Elintézi a kertben fiziológiás szükségleteit, majd: MEGŐRÜL! Dorottya a legjobb helyre került, mert más már agyonütötte volna! :D De mi szentül hiszünk abban, hogy süketsége ellenére, valami értelmet tudunk erőltetni abba a csepp agyába! Minden nap feltesszük a kérdést, ez a kutya ennyire hülye, vagy ennyire rafinált?! Ez egy költői kérdés volt.. Valaminek mindig lennie kell a szájában, függetlenül attól, hogy az mobiltelefon, porszívó cső, székláb, konnektor, emberi testrészek, vagy domestos -os flakon.. vadiúj szandál, a saját fojtó -ja, zacskó, bugyi... és még sorolhatnám! A papír zsebkendőt szabályosan kicsempészi a fürdőszobából. Ugyan ki van tiltva onnan, de hát kit érdekel.. őt biztos nem! Naponta többször szoktuk leengedni a kertbe, ennek ellenére - valószínűleg tudatosan - folyamatosan a parti sétányon jön rá a szükség, emberek százai között! Nem elég, hogy egy "agresszív ronda vadállatot" sétáltatunk, még sza*ik is.. Hát mi ez kérem?! Szívem szerint kifejteném álláspontomat nemzedékünk kapcsán is, de ez a blog Dorottyáról szól, így megtartom magamnak, mindenesetre hagy némi kivetni valót az emberek viselkedése (is)! A napokban elvittük Dorottyát a helyi "kutyás strandra", hátha ellazul kicsit. Meglepetésünkre bement a tengerbe.. persze anyja, apja már térdig bent volt és vadul integettünk neki! Kb. mell magasságig magától engedett a csábításnak, aztán jó apja kicsit rásegített, szülői kísérettel beljebb úsztak. Ez már annyira nem tetszett neki, így maradtunk a lábvíznél! Azóta is 2 naponta visszük a partra, és mára egész jól összebarátkozott az Adriával. Még órákig sorolhatnám a negatív tapasztalatunkat, de inkább csatolok pár képet! Mindenesetre, kicsit hülye, kicsit süket, kicsit ronda, de a miénk és szeretjük! 

Volt egy lap top -unk!

DSC01291.jpg

Alszik.. allelujja!

DSC01223.jpg

Jó reggelt!

DSC01224.jpg

Megnőttem..

DSC01003.jpg


Szinésznőőőőőő! És az apja még hisz neki.. 

DSC01022.jpg

Hello!

DSC01054.jpg

Szólj hozzá!

Júniusi beszámoló..

2012.06.07. 19:04 :: Dorottyánk

Dorottya már jó ideje kint tengeti napjait a napfényes Horvátországban, Krk szigeten. Ami a viselkedését illeti, hagy még "némi" kivetni valót maga után, de többnyire már nagy az összhang a gazdival. Persze folyamatosan bepróbálkozik ezzel-azzal, amit azért nehéz kezelnünk, mert mindig valami újdonsággal örvendeztet meg minket! Hogy csak egy példát említsek.. nagyon sokat mozog szabadon az udvaron és a lakásban egyaránt. Történt azonban egy szép szerdai napon - mikor is a nap 24 órájából 3 percet nem vele foglalkoztunk és látótéren kívül került - hogy a számítógép kábelét (tán spagettinek gondolva) szana-szét rágta! Első gondolatunk az volt, hogy nesze neked, mindjárt itt a grill kutya, de szerencsére olcsón megúsztuk, pusztán a gép ment ideiglenesen tönkre! Úgyhogy javasolnám minden bullterrier tulajdonosnak, hogy mielőtt kilép a lakásból áramtalanítsa azt! Vajon legközelebb azon kapom, hogy a hajszárítót a kádba lógatja?!? A napi séták meglepően rendben zajlanak mostanság. Aki már járt Horvátországban, pláne Krk -n, az tudja mi a dörgés: dombról le, dombra fel.. és ez a lakóövezet! Az első napokban Dorottyánk még bevágta a satuféket a harmadik méter után fojtó nyakörv ide/oda, mára azonban hozzászokott a napi túrákhoz, megizmosodott! Természetesen jó percei is vannak.. tulajdonképpen baromira elvan az ő kis süket - suta világában.. Reggel felkel, ilyenkor gyorsan kihasználjuk az alkalmat és megszeretgetjük, amíg nincs magánál, aztán felpörög.. na ilyenkor jön a séta lehetőleg a röplabda pálya felé, ahol kedvére áshat, ezzel remekül lefárasztva magát (lsd. alább a fotón) aztán pihi, kajcsi, pisi-kaki (akinek a kutyája kakálás közben képes pillangót kergetni Dorottyán kívül, az tegye fel a kezét) jövés - menés, böfi - puki.. Vigyázni kell vele! Figyelünk rá, hogyha elalszunk még véletlenül se lógjon le semmilyen testrészünk az ágyról, mert könnyen előfordulhatna, hogy négy ujjal kelünk fel!

Nemsoká kiderül szeret-e úszni?!

Addig is egy-két fotó:

 

Kis homokos..

385697_3448186877392_643555404_n.jpg

 

Játék közben Bully -val..

303330_3448198117673_1405957607_n.jpg

 


Játék után.. (No comment)

556915_3456278879687_1214767830_n.jpg

 


Lehet rá haragudni?

544187_2765337113174_1541068764_n.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Ásóka ..

2012.05.04. 21:55 :: Dorottyánk

Dorottyánk már tökéletesen beilleszkedett új otthonába! A kert minden m2 -ét ismeri.. felmerült bennünk, hogy talán előző életében vakond lehetett, mert a fiziológiás szükségletek kielégítése után azonnal melózni kezd és fűt, fát, növényzetet.. tulajdonképpen a kollektív florát, faunát nem kímélve nekiesik a kertnek! A korábban csábítónak tűnő vizes flakon, ma már semmilyen idegszálat nem mozdít benne! Ellentétben a hangyákkal, az ősi ellenségekkel!

 

Fogvájó a' la Dorottya

 

Tanulni kéne ..

 

"Na gyere.. megyünk a ketrecbe.. " sztori / Part 1.

 

Duna parti séta

 Imádjuk egymást apuval!

Szólj hozzá!

Hello Zsámbék, jövök!

2012.04.30. 11:37 :: Dorottyánk

Szólj hozzá!

Gallér ide, gallér oda..

2012.04.23. 19:35 :: Dorottyánk

Miután a drágánk megunta a ketrec oldalán történő hárfázást, rájött hogy másra is jó az a fránya gallér!

Szólj hozzá!

Újra itthon..

2012.04.21. 16:02 :: Dorottyánk

Dorottyánk egy angyal volt.. Valószínűleg a sós levegő és a meredek, embert/kutyát próbáló hosszú séták hatására végig tündérien viselkedett! Megvolt az első izomláza is, ugyanis a harmadik naptól amint alkalma adódott megpihent a pálmák árnyékában, vagy odakucorodott az apja lábára! Néha annyira megmakacsolta magát - ő már pedig nem mozdul egy lépést sem tovább - hogy Apu már nem bírta ideggel és felkapta, majd ölben vitte egy darabon.. Egy biztos, most már tudjuk mi a gyenge pontja, ami már csak azért is kínos, mert egész nyáron ez a "sanyarú" sors vár rá!

Ui.: ISZONYATOSAN HORKOL!

 

Szólj hozzá!

Irány az Adria!

2012.04.16. 22:31 :: Dorottyánk

Apa és "lánya" útnak indult! Most végre alkalmuk lesz megismerni egymást, ugyanis 5 napos üzleti ügyben a horvátországi Krk szigetre utaztak. Reméljük Dorottya bírni fogja a hosszú utat.. Anyuka addig rápihen az elmúlt pár napra egy doboz hársfa teával! Állítólag idegnyugtató hatása van.. csomagolok pár filtert apukának is!

 

 

 

Szólj hozzá!

Félig ördög, félig angyal..

2012.04.15. 20:16 :: Dorottyánk

Most már biztos! 13.00 -kor történik valami Dorottyánk elméjében, mert az addig tündéri kutya kifordulva önmagából totálisan megbolondul! Ugat, harap, ugrál, pörög - forog, kapar, hajat cibál, arcbőrt csipked, majd "röpke" 3 óra elteltével, mintha mi sem történt volna, újra átszellemül! A leendő bull gazdik érdekében, csak a szolidabb fotókat töltöttem fel! Ez a kutya egy ááállat! Azt hiszem ezzel nem hazudtam.. De imádjuk, ez a mi vesztünk! :)

Ui.: Holnap még rosszabb lesz, mert nincs több kanapé..

 

HelloSzia! Vizit van!

  

No de micsinááááálsz?! Persze, hogy leesett!

  

Itt már az életéért imádkozott!

 

Szólj hozzá!

Ismerkedés..

2012.04.14. 23:05 :: Dorottyánk

Dorottyánk 2. napja is rendben lezajlott! Óránként kiengedtük a kertbe, így már kezdi összekapcsolni a pisilést a fűvel.. legnagyobb örömünkre! A sok mozgásnak köszönhetően kellőképp el is fáradt, így alkalmunk adódott pár klassz kis képet lőni róla! Íme:

 

K.O.

 

Kispárnája is van! :)

 

Csak egy falatot..

 

Gondolkodom..

Szólj hozzá!

Első este..

2012.04.14. 22:14 :: Dorottyánk

Tegnap megérkezett hozzánk Dorottya a Bullterrier Fajtamentés Elnökének kíséretében! A kezdeti izgalmakat követően hamar feloldódott és bulldózer módjára rombolásba kezdett! Mit neked márkás kutyajáték, megtalálta a létező legegyszerűbb műanyag palackot, majd a cimkét egy laza mózdulattal lecibálva darabokra szedte azt. Csodálatos hangjáték volt, persze ő ebből semmit nem érzékel, mert süket. Miután kivittük a kertbe - bízva abban, hogy kifárasztja magát és az egész estét átalussza - őrült vágtatásba kezdett.. Kb. egy órás felfedező túra után bekísértük a kisasszonyt. Megvacsizott, majd elterült.. lemerült az elem!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása